Lágerjárat: leírhatatlan tragédia

Tizenkét helyszínen fordul meg, Pécs az utolsó előtti, mielőtt visszatér a fővárosba. Csütörtöktől lesz látogatható a vasútállomáson, egészen jövő januárig. A Magyarországi Németek Pécs-Baranyai Nemzetiségi Köre által, a Gulag-emlékév alkalmából összeállított Lágerjárat utazó vagonkiállítását azokon a településeken mutatják be, ahonnan deportálások indultak 1944 végén és 1945 elején a Szovjetunióba.

A kiállítást szervező nemzetiségi kör elnöke, Matkovits-Kretz Eleonóra röviden bemutatta a Szovjetunióba elhurcoltak emlékévének megvalósult és tervezett programjait.

– Az emlékév első állomásaként a Janus Pannonius Múzeum „Idegen ég alatt – Oroszföldön meggyötörve” címmel szervezett kiállítást a munkatábort túlélők visszaemlékezéseiből, emléktárgyaiból, leveleiből – a tárlat november 4-én nyílt meg. „Málenkij robot 70” címmel nemzetközi konferencia zajlott november 11-12-én Pécsen, a most szóban forgó Lágerjárat vagonkiállítás 24-én érkezik a városba.

lagerjarat-vagonkiallitas-sajtotajekoztato_1122

Rozsnyai Ilona, Matkovits-Kretz Eleonóra és Pécsi Csaba, a Lágerjárat kiállítás szervezői

Ismertette, várhatóan januárban a főpályaudvaron Málenkij robot emlékművet is fognak avatni, az emlékév méltó lezárásaként pedig jövő év februárjában a Pannon Filharmonikusok ad hangversenyt a Kodály Központban könyvbemutatóval és a vagonkiállításról készült fotósorozat megnyitójával egybekötve.

lagerjarat-vagon-kiallitas-sajtotajekoztato-hl02-720x474

Milliókat hurcoltak el meghalni

A kiállítás szervezője és a projekt menedzsere, Pécsi Csaba elmondta, az eddig mindenhol döbbenetes hatást váltott ki a látogatókból a vagon a benne kialakított emlékekkel.

– A szerelvény teljesen korhű, nincs kizárva az sem, hogy a Gulag és Gupvi lágerekbe szállítottak benne embereket. A második világháború végén egyik irányból a másikba fordultak a vonatok, és már nem csak északi és nyugati irányba, de keletre is elhurcolták a foglyokat, egy másik diktatúra parancsára – mondta.

– Tárgyakat nem helyeztünk el a huszonöt négyzetméternyi kiállítótérben, ugyanakkor a falon monitorok vetítenek dokumentumfilmeket, a falakat képek és graffitik díszítik. Az emlékezésben Bartók Béla és Ligeti György zeneművei segítenek, hiszen úgy gondolom, szavakkal elmondhatatlan az a tragédia, melyet ábrázolni szeretnénk. A művészet, a zene nyelve többet mond mindennél, talán a borzalmakat is képes kifejezni – vélekedett Pécsi Csaba.

Rozsnyai Ilona, a projekt koordinátora arról beszélt, legfontosabb feladatuknak a történelmi háttér átadását tekinti a fiatalok számára.  Ez a legfontosabb, hiszen övék a jövő, ők fogják irányítani az elkövetkező évtizedeket, és tenniük kell arról, hogy ez a tragédia soha, de soha ne fordulhasson elő többé.

A kiállítás november 24-től egészen január 15-ig látogatható lesz a főpályaudvaron.

 

forrás: http://www.pecsma.hu/pecs-aktual/lagerjarat-leirhatatlan-tragedia/

Lágerjárat utazó vagonkiállítás 2016.11.24. – 2017.01.15. 7600 Pécs

19160-lagerjarat-utazo-vagonkiallitas

Lágerjárat utazó vagonkiállítás

A Magyarországi Németek Pécs-Baranyai Nemzetiségi Köre a Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékéve alkalmából elkészítette a „LÁGERJÁRAT” című utazó vagonkiállítást, mely azon magyarországi vasútállomásokat keresi fel, amelyekről a 0060-as parancs alapján – 1944 végén és 1945 elején – deportálások indultak a Szovjetunióba. A Lágerjárat Budapest, Cegléd, Kál-Kápolna, Miskolc, Szerencs, Debrecen, Gyula, Kiskunhalas, Baja, Szekszárd után Pécsre érkezik.

 

Forrás:http://www.programturizmus.hu/ajanlat-lagerjarat-utazo-vagonkiallitas.html

Meghívó a Német Kör pécsi sajtótájékoztatójára

Meghívó

 

Sok szeretettel meghívjuk a Magyarországi Németek Pécs-Baranyai Nemzetiségi körének sajtótájékoztatójára.

Téma:

  • A Szovjetunióba elhurcoltak emlékévének pécsi és baranyai kiemelt programjai, közösen Pécs városával és Baranya megyével.
  • A Lágerjárat utazó vagonkiállítás érkezése.

 

Helyszín: Pécs, Városháza – 126. terem

Időpont: november 22. kedd – 11:00 óra

 

Pécs, 2016. november 18.

 

Üdvözlettel:

Rozsnyai Ilona

Projekt koordinátor

06-70-397-0223

 

Magyarországi Németek Pécs-Baranyai Nemzetiségi Köre
7622 Pécs Nagy Lajos Király Útja 9.

Levelezési cím: 7621 Pécs, Rákóczi út 55.
Tel/Fax: 06-72 / 213-453

Pécs-Baranyai programterv a Szovjetunióba elhurcoltak emlékévében

Pécs város, Baranya megye, egyházak, egyetem, múzeum, iskolák, Baranya megyei német önkormányzatok, civil szervezetek, a sajtó közös együttműködésében!

2016:

Október.21-25  Történelmi zarándokút Romániába vonattal.(Német Kör)

Nov. 4. 10:00 Néprajzi Múzeum – Malenkij robot kiállítás (Janus Pannonius Múzeum) „Idegen ég alatt –  Oroszföldön meggyötörve” című kiállítás 2017. március 31-ig látogatható a pécsi Néprajzi Múzeumban.

Nov. 11-12. Pécs – „Malenkij robot 70” című nemzetközi, magyar-német nyelvű konferencia – a Janus Pannonius Múzeum, Valéria Koch Bildungszentrum és az egyetem által szervezett közös program.

Nov.15-19. Történelmi zarándokút: Felvidék (Szepsi, Szádellőbérc)-Lengyelország (Szanok)-
Kárpátalja (Lemberg, Sztárij-Szambor, Munkács, Beregszász, Szolyva, Ungvár).- Német Kör

Nov. 24. 14 óra – Lágerjárat utazó vagonkiállítás – Megnyitó a pécsi főpályudvaron.

A kiállítás 2017. január 15-ig látogatható.  Német Kör – Megyével, megyei német önkormányzatokkal, Péccsel, iskolákkal közös program.

Dec 26. 15 óra Szentmise az elhurcoltakért a Dzsámiban (Lenau egyesület és BNÖSZ szervezése)

2017:

Jan. 14. Malenkij robot Emlékmű avatás a pécsi főpályaudvarnál. (Pécs MJV szervezésében) A Lágerjárat elbúcsúztatása.

Feb. 18. 18:00 Kodály Központ: Pécs-Baranyai Emlékév zárása – hangverseny, kiállítás. (Pannon Filharmonikusok, Német Kör)

 

Sajtóközlemény a felvidéki zarándokútról

nemetkor_logo

Sajtóközlemény

A Magyarországi Németek Pécs-Baranyai Nemzetiségi Köre/Német Kör/ 2016.november 15-én több mint száz fővel, külön buszokkal, öt napos Történelmi zarándokútra indul Felvidékre, Szlovákia- Lengyelország-Ukrajna irányába. A Történelmi zarándokút célja, hogy megemlékezzenek az „Elhallgatott történelem” áldozataira, a Malenkij robotra hurcoltak útvonalán.
Continue reading