Örökség Program meghívó

Hosszú szünet után újból elindítjuk Örökség Programunkat, melyet a Janus Pannonius Múzeummal és a Mecseki Borrend Egyesülettel közösen tartunk meg a Malenkij Robot állandó kiállítás helyszínén, a Vasváry Házban (Pécs, Király u. 19.), jövő héten, október 28.-án, csütörtökön.
Szeretettel várunk mindenkit Dr. Bruhács János professzor előadására, mely a Málenkij Robot hurcolások jogi hátterét elemzi.

A jog hallgat...meghívó_resize

Elhunyt Neumann Mihály

Neumann Mihály
Csebény, 1923 – Pécs, 2021
18 évesen megnősült, egy kislányuk született. Felesége betegség következtében nagyon
fiatalon elhunyt, így, mikor Neumann Mihályt 21 évesen „málenkij robotra” hurcolták, már
özvegyember volt. Távolléte alatt kislányát a szülei nevelték.
Először a Kaukázusban lévő, Groznij melletti Stari Promislav lágerben, majd 1946 májusától
az uráli Oktjabrszkij 1701-es fogolytáborban folytatta a „jóvátételi munkát”.
Utóbbiban 700 nő és 300 férfi végzett kényszermunkát, így az általa vezetett brigádban csak
nők voltak. Árkot ástak, kőolaj-kitermelésben dolgoztak, Flugyinban szivattyút építettek.
Itt ismerkedett meg későbbi második feleségével, Pfaff Katalinnal, akivel hazatérésük után
összeházasodtak. Felesége haláláig, 2013-ig boldog házasságban éltek.

Temetése 2021. szeptember 6-án, a 12 órakor kezdődő gyászmisét követően 12:30 órakor lesz a pécsi köztemető kápolnájából.Neumann Misi

Walterné Müller Judit átvehette a Pulszky Ferenc díjat

A Pulszky Társaság — Magyar Múzeumi Egyesület 2004 óta minden évben Pulszky Ferenc-
díjat adományoz azon muzeológusok, restaurátorok vagy közművelődési szakemberek számára, akik kiemelkedő szakmai életútjukkal jelentős mértékben hozzájárultak a magyar
múzeumügy fejlődéséhez, a múzeumokban őrzött tudás széleskörű társadalmi népszerűsítéséhez. A díjazottakról a Társaság választmánya dönt, nyílt jelölési eljárás és
titkos szavazás keretében.

A július 29-én tartott ülésén a 2021. évi Pulszky Ferenc díjat Walterné Müller Juditnak ítélte a Pulszky Társaság választmánya.