A Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet Vegyeskará-nak köszönő lapja
a „Történelmi zarándokút Románia” úton való részvételért.
Katt a képre a nagyításhoz | |
; |
A Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet Vegyeskará-nak köszönő lapja
a „Történelmi zarándokút Románia” úton való részvételért.
Katt a képre a nagyításhoz | |
; |
Budapest, 2016. október 21., péntek (OS) – A Magyarországi Németek Pécs-Baranyai Nemzetiségi Köre 2016.október 21-én több mint 200 fővel, külön vonattal, öt napos Történelmi zarándokútra indult Romániába a Baranyából, Somogyból,Tolnából, és az ország más területeiről elhurcolt Malenkij robotosok nyomában.
A Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások Emlékév kiemelt programjának résztvevői között jelentős számban vannak érintettek, akiknek a szüleit hurcolták el a szovjet GUPVI lágerekbe. Az ország szinte minden területéről érkeztek.(Pécs, Komló, Szekszárd, Budapest, Miskolc, Szerencs, Debrecen, Ceglédbercel, Baja, Gara)
Útközben érintik azokat az állomáshelyeket, ahonnan az erdélyi szászokat, és az ott élő magyarok százait, ezreit marhavagonokban a Szovjetunió lágereibe deportálták.
A Zarándokút első állomása Arad, ahol a delegációt fogadja Pécs testvérvárosának, Aradnak alpolgármestere, Bognár Levente. A Zarándokút többi állomásán is találkoznak a város vezetőivel.
Az út célállomása Foksány és Jassi, a két nagy foglyokat elosztó és átrakó hely. Megemlékezés és koszorúzás a helyi német és monarchia kori katonai temetőben, az egykori tábor helyszínének meglátogatása.
Az út során, Aradon, Barcaföldváron, Kolozsváron megemlékezések,koszorúzások lesznek. Lügeten emlékműavatás, Jassiban(Jászvásár) és Foksányban emléktábla elhelyezés. Kolozsváron a Sapientia Erdélyi Magyar Tudomány Egyetemen konferencia és kiállítás. A helyi programokat együttműködő partnerként a kolozsvári Homo Ludens Alapítvány szervezi.
Kiadó: Magyarországi Németek Pécs-Baranyai Nemzetiségi Köre
forrás: http://os.mti.hu/hirek/121363/a_magyarorszagi_nemetek_pecs-baranyai_nemzetisegi_korenek_kozlemenye
Mi a különbség GULAG és GUPVI között? Mit jelent a málenkij robot? Kiket hurcoltak el a Szovjetunióba a II. világháborút követően? – Teszteld tudásod egy nagyszabású Országos Tanulmányi Versenyen!
Külső hivatkozás.
A cikket az alábbi linkre kattintva érheti el:
https://digitalstand.hu/olvaso/51900#2
Februárban a fővárosból indult és tegnap a hetedik állomáshelyére érkezett az az utazó vagonkiállítás, amivel a Szovjetunióba hurcolt politikai foglyokra és kényszermunkásokra emlékeznek.
A Magyarországi Németek Pécs-Baranyai Nemzetiségi Köre a Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékéve alkalmából elkészítette a „LÁGERJÁRAT” című utazó vagonkiállítást, mely azon magyarországi vasútállomásokat keresi fel, amelyekről a 0060-as parancs alapján – 1944 végén és 1945 elején deportálások indultak a Szovjetunióba.
A Magyarországi Németek Pécs-Baranyai Nemzetiségi Köre a Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékéve alkalmából elkészítette a „LÁGERJÁRAT” című utazó vagonkiállítást, mely azon magyarországi vasútállomásokat keresi fel, amelyekről a 0060-as parancs alapján – 1944 végén és 1945 elején – deportálások indultak a Szovjetunióba.
A VAGONKIÁLLÍTÁS BEJÁRATA
Fotó: Gyulai Hírlap – Szabó Eszter
Continue reading
Plósz Mihály és Árvai Zoltánné Wágner Ella is egyike azon keveseknek, akik visszatértek a málenkij robotból. 15 napig utaztak a vagonokban, enni sem kaptak ez idő alatt.