A „Málenkij robot” című könyvről:
A „Málenkij robot” a polgári lakosok deportálásával foglakozik.
A könyv a Külügyminisztérium Hadifogoly Osztályának az iratanyagát is feldolgozza. Ezek az iratok a szigorúan őrzött iratok közé voltak sorolva, amelyekről sokáig nem lehetett tudni és beszélni.
Mikor és miért kezdődött el a polgári lakosság tömeges elhurcolása?
A Vörös Hadsereg bevonulásával már 1944 őszén megindult a civilek tömeges elhurcolása. A civilek tömeges elhurcolásának a legfőbb oka az óriási munkaerőhiány volt, ugyanis a Szovjetunió a háborúban 30 millió embert veszített és 11,3 millió katonát tartott fegyverben 1945 nyarán. A munkaerő beszerzéshez indokul használták a kollektív bűnösség elvét, amelynek alapján Kelet-Közép- és Délkelet-Európából deportálták szovjetunióbeli kényszermunkára a német származásúakat, ill. az annak mondottakat. Ezen kívül a hadifogolylétszámot rendszeresen kiegészítették civilekkel, amelynek legkirívóbb példája Budapestnél történt. A főváros ostroma túl sokáig tartott. Ezt Malinovszkij marsall, a 2. Ukrán Front parancsnoka a védők 180-200 ezer fős létszámával magyarázta. A valóságban azonban mindössze 79.000 fős német-magyar haderő védte Budapestet. Mivel a marsallnak el kellett számolnia az ostrom után a hadifoglyokkal, ezért a hiányzó mintegy 100.000 főt a Budapest és a környékén élő civilekből pótolta.
Hogyan és kiket gyűjtöttek össze?
Mindenkit vittek válogatás nélkül, amíg a felsőbb utasítás szerinti kvótát el nem érték. A munkahelyekről a munkásokat, így pl. a Kelenföldi Erőműből, az Egyesült Izzólámpagyárból, a csepeli Weiss Manfréd Gyárból, az egészségügyi intézményekből a járó betegeket, épülettömböket ürítettek ki, gyűjtötték a postásokat, vasutasokat, BSZKRT-osokat, rendőröket, róluk mondhatták, hogy az ellenséges fegyveres testület tagjai. Sokukra a halott német és magyar katonák ruháit adták fel, így bizonyítva, hogy ők az ellenség. Csak a létszám volt a fontos. A légópincékben, a forgalmasabb helyeken, üzletekben betuszkolták az embereket a pincékbe, majd a sötétben továbbvitték a gyűjtőtáborok felé. Igen sok zsidó származású személyt is vittek, akik alig értek haza a másik táborból. Budapest körüli agglomerációból igazoltatás, közmunka ürügyén berendelték az embereket a községházára, majd vitték őket a lágerekbe.
Csak a hadköteles korú férfiakat vitték el?
Nem, dehogy. Pl. a szigetvári orosz biztonsági szervek rendelkezése alapján Baranya vármegye nyugati részében összeszedték a 14-50 év közötti katonaviselt és levente kiképzést nyert fiú-férfi lakosságot is. Német származásúak internálásánál már a nőket és 16 éves leányokat is tömegesen vittek kényszermunkára. Romániában a románok nevetve mondták, hogy „majd a magyarokból fogjuk kifizetni Oroszországot” így a magyarokat partizánok gyanánt adtak át a szovjet fegyveres szerveknek. A legnagyobb arányban Kárpátaljáról vittek el, kb. 40 ezer német és magyar származású férfit, hogy ez a két nemzetiség ne okozhasson problémát e területnek a Szovjetunióhoz való csatolásában.
Miben különböztek a hadifogoly-, az internáló és a Gulag-lágerek?
A hadifogolytáborokban a nemzetközi egyezményeknek köszönhetően valamivel jobb életkörülmények voltak, mint az internálótáborokban, ahol nők is tömegesen voltak. A legborzalmasabb életkörülmények a Gulag-lágerekben voltak, ez volt a poklok pokla. Az ide kerülőket – ellentétben az előbb említettekkel – személyes ítéletek alapján egy 3 tagú
bizottság ítélte el. Védőjük nem volt, az ítélet kihirdetésnél a tolmács csak annyit közölt, hogy a hírhedt 58-as § melyik cikkelye alapján ítéltél el őket és hány évre. A hadifogoly- és internáló táborba tömegesen vitték el az embereket, ítélet nélkül, ezért útközben a meghaltak vagy az elszöktek helyébe útközben bárkit berakhattak, hogy a létszám stimmeljen. Mindent elvettek tőlük, semmilyen papírjuk nem volt. Hadifogolytáborokba a férfiakat, fiúkat vitték, katonákat és civileket egyaránt. Internálótáborokba a német származású vagy annak mondott férfiak, fiúk mellett a nőket és a leányokat is deportáltak. Gulágra is bárki kerülhetett 12 éves kortól, ha rossz helyen volt, rossz időben. Senki sem tudta, hogy hová viszik és meddig lesz távol az otthonától.
Végül egy szép vers a kényszermunkából küldött levél Majdán Ferencné 3 év 3 órában című kötetéből
Levél a távolból
Szeretném, ha hazaérnék. Istenem, engedd meg, hogy egyszer hazatérjek!
Nem bánom, ha otthon koldusszegény leszek.
Csak magyar legyen újra a levegő,
Csak magyar a dal, a nóta, a hegedű.
Csak magyar legyen minden, ami körülvesz,
A templom, édesanyám, imám, és a könnyem.
Hisz itthon még a sírás sem bánat. Édes a kenyér, édesek az álmok,
Édesanyánk arca, testvéreink szeme szerető szóval, gyengédséggel tele.
Még a temető is boldogság tanyája, oda is hazahív jó apánk fejfája.
Engedd meg Istenem, hogy mind hazatérjünk,
S templomunkban újra két térdre térdeljünk.
Hogy zúgva szálljon fel elédbe az imánk, melyben háladalt zeng
Rebegve a szánk…
Farkas Hoffmann Márta
Részletes történelmi háttér letöltése PDF formátumban
Katt a képre a nagyításhoz