Beszámoló a kaukázusi Történelmi Zarándokútról:

A KAUKÁZUSI TÉRSÉGBEN A MAGYAR RABOK NYOMÁBAN

Életképek Csecsenföldről, Azerbajdzsánból, Georgiából: 2016

   A pécsi Német Kör (elnök: Matkovits-Kretz Eleonóra) szervezésében sikeresen befejeződött a történelmi zarándokút.A GULAG Emlékbizottság támogatásával maradéktalanul megvalósított Csecsenföld,- Azerbajdzsán- és Georgia-programterv alapján – a 24 fős kutatócsoport a Budapest-Moszkva-Groznij-Moszkva-Baku-Tbiliszi-Kutaiszi-Budapest útvonalon a több mint 10 ezer kilométer távolságot repülőgéppel, autóbusszal és gyalogosan, nagyfokú elszántsággal, lelkesedéssel küzdötte le és tette meg. Közúton számos Kaukázus térségbeli városban, településen voltunk, ahol – a helyi lakosság jeles képviselőinek önzetlen segítségével – egykori munkatáborokat, elhanyagolt és megsemmisült rabtemetőket, felújított hadifogoly-temetőket kerestünk fel, közben megtekintettük az említett országok több évezredes történelmi nevezetességeit is, amelyek egyben az emberi civilizáció nemzetközileg védett értéktárában is méltó helyett foglal el.

A 2016.augusztus 15-27. közötti emlékút tagjai voltak:

  • dr. Szilágyi Péter Ferenc a Miniszterelnökség helyettes államtitkára
  • Szári Norbert Gergely, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának Hivatala kutatója
  • Csornay Boldizsár László, a pécsi Janus Pannonius Múzeumigazgatója és Walterné Müller Judit igazgatóhelyettes
  • Dr. Bognár Zalán történész (Károli Gáspár Református Egyetem docense) és felesége Dr. Bognár Zalánné pedagógus
  • dr. Dupka György GULÁG-GUPVI kutató
  • Varga László, a balmazújvárosi Veres Péter Kulturális Központ művelődésszervezője
  • Csehily József, a pécsi Ruszin Önkormányzat elnöke
  • Magasi Ágnes és Yazhyan Tereziya a Pécsi Magyar-Orosz Társaság tolmácsai
  • Gaskó Gábor, a Magyar Azeri Társaság (Hunaz Kft) képviselője

a pécsi Német Kör képviseletében:

  • Matkovits-Kretz Eleonóra elnök
  • Schmidt Antal alelnök
  • Szorrené Matkovits Nóra Vanda
  • Dmitrienko Anna
  • Rozsnyai Ilona
  • Schmidt Norbert
  • Bán Ilona

továbbá:

  • Németh György Éva dokumentumfilm-forgató
  • Kampfli József budapesti szobrászművész (az apja a kutaiszi munkatáborban robotolt)
  •  nagykozári dr. Horváth Katalin ügyvéd
  • a dabasi Molnár József a motoros emléktúrák szervezője.

Utunkat a Magyar Televízió stábja képviseletében Noll Katalin szerkesztőriporter és Szűcs Tamás Ádám MTVA-szakértő örökítette meg.

 

Az első állomáshelyünkön a csecsenföldi Groznijban és a város külterületén lévő Sztaropromiszlovszki kerületben (az egykori, ma már nem működő konzervgyár területén) terepszemlét tartottunk – a grozniji polgármesteri hivatal által kirendelt Larszanov Hamzat helytörténész, újságjró kalauzolásával – az egykori 1701, 1702 (r/b-rabocsij batalion) civil-munkatáborok lehetséges helyein, majd felkerestük az Andrejevszki völgyet, ahol a hírhedt 237-es hadifogoly-főtábor lágerrészlegei voltak. Sajnálattal vettük tudomásul, hogy az eltelt 70 év, és az utóbbi két, egymást követő csecsen-orosz háború után gyökeresen megváltozott a táj. A majdnem földig lerombolt Groznij városa is csak az utóbbi öt évben épült fel. A lágertemetőkkel együtt az őslakosok a csecsen polgári temetők is megsemmisültek 1945-1950 között. Az utóbbit a csecsenek erőszakos kitelepítése következtében vandál módon ledózerolták. A Kazahföldre kitelepített csecsenek egy része Sztálin halála, a másik része csak a Szovjetunió összeomlása után települt vissza. Ugyanerre a sorsra jutottak a későbbiekben a magyar, német hadifoglyok lágerei és temetkezési helyei is. Csupán az Andrejevszki völgyben lévő városhoz csatolt, azonos nevű településen maradtak meg az egykori téglából épült barakkok, a lágerközponthoz és részlegeihez tatozó gazdasági és adminisztrációs épületek (jelentős részét átépítették, lakóházakká átalakították), amelyeket a helyi lakosok emlékezete szerint magyar és német hadifoglyok, Magyarország térségeiből ideinternált sváb-magyar férfiak és nők építettek fel. Mindkét lágerhelyhez közeli, de megszüntetett temetők helyén megemlékeztünk arról a 136 magyar hadifogolyról és internáltról, akik a csecsen földben nyugszanak. A terepszemle után a magyar delegációnkat a Groznij város Polgármesteri Hivatala emlékezetes baráti fogadtatásban részesítette. Umiszam Muszajeva alpolgármester asszony, Ruszlan Sajpov a város közigazgatási hivatalának vezetőjének helyettese, Magomeg és Curjajev képviselők, Szupja Magomadov, a történelem tudományok kandidátusa, a Csecsen Tudományos Akadémia Történelmi és Archeológiai Intézetének igazgatója, és a egykor létrehozott Csecsen-Magyar Baráti Társaság alapítója vett részt az eszmecserén. A két tárgyaló fél megállapodtak, hogy felújítják a Csecsen-Magyar Baráti Társaság tevékenységét, támogatják az német kör által kezdeményezett emléktábla felállítását és egyéb testvérvárosi, kulturális, gazdasági kapcsolatok kialakítását. Aztán fogadott minket az együttműködés szándékával Tamar Umarovna a csecsen Nemzeti Múzeum igazgatójának első helyettese. A csecsen központi filharmónia koncerttermének igazgatóhelyettese Aszhat asszony Ajmani Ajdamirova, az Orszosz Föderáció érdemes népművésze, a filharmónia szakmai igazgatója. Az általa vezetett csecsen népi táncegyüttes a “Csecsen tavasz” nevű fesztiválra készült.Fergeteges táncokat mutattak be. A Gorodok hotelből történt kirajzásunk folyamán megtekintettük a Csecsenföld szíve mecsetet, a városközpont más nevezetesebb létesítményeit, amelyek az utóbbi öt évben létesültek Moszkva támogatásával.

Következő állomáshelyünkön az azeri Bakuban, a Kaspi-tengertől nem messze lévő Sapphir szállodában találtunk átmeneti otthonra, ahol Kapitány Sándor, Magyarország Bakui Nagykövetsége külgazdasági attaséja fogadott minket. A „kis Dubajnak” nevezett Bakuban a meghökkentő kinézetű csillogó-villogó városon áthaladva valamennyi, korábban kijelölt emlékhelyet – a nagykövetség munkatársainak segítő irányításával, szervezésével – megtekintettük. Az első nap Rzazade Vusala idegenvezető, a bakui egyetem doktori iskolájának PhD hallgatója volt a kísérőnk. Bakutól 30 km-re az Absheron-félszigeten elterülő Sumqayit városban lévő, a német kormány és német civilszervezetek által felújított német hadifogoly-temetőt kerestük fel, ahol Midzsidov Malek asszony, a temető-gondozó fogadott minket. A gondnoki szerepet apjától, az azóta elhunyt Zabit Midzsidov második világháborús veterántól vette át. Elmondása szerint a névtelen, ám számozott sírokban több mint százan nyugszanak itt, névsorukat a városházán helyezték letétbe. Az idevonatkozó NKVD-levéltári adatokban az itt elhunyt német hadifoglyok veszteség-listáján igen sok magyar rab nevét is feljegyezték. Azerbajdzsán területén létrehozott 4 főtáborban (Hanlari 223 sz., Kirovobadi 223 sz., Szumgaiti 228 sz., Daskeszani 429. sz. főtáborokhoz tartozó számos lágerrészlegében) sok ezer magyar raboskodott, akik közül több mint 400-an haltak meg végelgyengülésben, járványos betegségekben.

A másik gondozott német katonai temetőt visszafelé jövet Baku leszegényedett külterületén, a Zaur Karimov út 1 száma alatti zárt területen találtuk meg, amely a német hadisirgondozóknak köszönhetően 1993 körül újították fel. Gondozója az azeri Guszejn Güszeynov és családja. Itt az eltemetett 80 főből kb 13 magyar talált örök nyugalomra – tudtuk meg az információs táblán feltüntetett névsor alapján. Mindkét temetőben megemlékezést tartottunk. Másnap míg a csoportunk városnézésre indult, addig dr. Szilágyi Péter Ferenc a Miniszterelnökség helyettes államtitkára – nagykövetség közvetítésével – többek között találkozott és tárgyalásokat folytatott Nazim Samadov kulturális miniszter-helyettessel, valamint az Azeri Diaszpóra Ügyeiért felelős Állami Ügynökség és a Bakui Önkormányzat vezetőivel.

A harmadik napon Gandzsába vezetett az útvonalunk, tiszteletünkre a helyi polgármesteri hivatal – a Kaya étteremben – vacsorát adott, amelyen részt vettek a gandzsai Magyar-Azeri Baráti Társaság aktivistái is. Másnap az ő szervezésükben, Abbasov Ehtibar nyugalmazott alezredes, HUNAZ-tag és Nadzsir gandzsai pedagógus vezetésével a Hanlari körzetben, Gandzsától a 14 km-re meglátogattuk az egykori lágerek sírhelyeit. Ebben a körzetben – a Sarkana település közelében – két rendezett temetőben tartottunk gyászszertartást. Az első a 1552 hadifogolykórházhoz tartozott, a második a Magyarországról civilként ideinternáltak 498.sz. munkásszázad, illetve a 223.sz. hadifogolytábor sírkertje. Az előbbiben 371, az utóbbiban 323 halott van eltemetve. A Goygol németek által alapított településen kutatómunkánkat a nyolcvan éves Fikrat Izmajlov, a város nyugalmazott építésze, helytörténésze segítette. Neki köszönhetően a németek által rendbe hozott sírkertbe látogattunk el, ahol 9 náció (német, magyar, román, olasz stb.) fiai, mintegy 900 fő van eltemetve. Megtudtuk, hogy 1945-1947-ben a helyi németek római katolikus templomában állították fel a hadifoglyok kórházát és az itt elhunytak kerültek az előbb említett temetőbe. A városka másik végében egy kisebb, szintén jól gondozott haditemetőt is felkerestünk, amely az egykor itt élt német lakosság polgári temetőjének szomszédságában terül el. Az itteni 51 halottból 37 osztrák, a többi német és magyar nemzetiségű. A polgári temetőben szomorúan szemléltük meg, hogy a település utolsó 1935-ben született német lakosát Viktor Kleint 2007-ben temették el.

Másnap busszal indultunk a 213 km-re lévő Tbiliszibe, Georgia fővárosába. Történelmi zarándokutunk Georgiai-programtervét számunkra a magyar nagykövetség munkatársai állították össze és szervezték meg. Tolmácsot is biztosítottak Marina Chaduneli helyi alkalmazott személyében. Ugyancsak segítő partnerünk volt David Jishkarini történész (SOVLAB), a Tbiliszi egyik főiskolai docense is. Többek között megkerestük a magyar vonatkozású emlékhelyeket. Köztük a Rike parkban felállított egész alakos Zichy Mihály szobrát. Jártunk a Szaburtalo kerületben, ahol a 1563 hadifogolykórház állott, megnéztük a birtokunkban lévő visszaemlékezések alapján azokat a városrészeket is, ahol a Kárpát-medencéből idehurcolt magyarok, sváb-németeket dolgoztatták. Georgiában eltemetettek száma több mint 500 fő, illetve magyar hadifogoly és internált. Valamennyien 26 főtábor és számos lágerrészleg foglyai voltak. Az itt dolgoztatott foglyok, internáltak száma több ezerre tehető. Megszemléltük a hadifoglyok által épített objektumokat is. Leverten vettük tudomásul, hogy mindenütt felszámolták az egykori lágerhelyeket, a feltételezett temetőket. Ezeken a területeken nemrég épült lakóházak állnak. Tbilisziben már félig beépítésre került az Állami Egyetem épülete mögötti hadifogoly-temető. Fejet hajtottunk és imátkoztunk halottaink lelki üdvéért a „Zeemka”-, a Rustavi-, a Gardabai hadifogoly temetőkben. Megtekintettük a Hofnungstal-traubental német polgári temetőt, és a németek lakta városrészt is, akik – Alexander Feldmaier, az Assoziation de Deutschen Gerorgiens igazgató-helyettes tájékoztatása szerint – mintegy kétszáz éve ide települtek, és akik a későbbiekben európai arculatot adtak ennek a városnak is. Sztálin őket is  Kazahföldre kitelepítette a második világháború elején. A közel százezres közösségből közel kétezren maradtak ma a városban. Tbiliszit tanulmányozó utunk a Magyar nagykövetségen fejeződött be. Dr. Pető Szilvia ideiglenes ügyvivő háziasszonyként a csoportunkat meleg fogadtatásban részesítette.

Kutaiszi felé menet Gorijban megálltunk és megtekintettük a Sztálin-múzeumot. Rosszkedvűen állapítottuk meg, hogy a „kaukázusi vad hóhér”, akinek hatalmát mások mellett sok szász ezer ártatlan magyar is megszenvedte, csakis pozitív oldaláról, dicsőségteljes mutatják be a kétszintes épületben kiállított dokumentumok és tárgyak. Gorijban csupán annyi változás történt, hogy nemrég eltávolították a város főteréről a a Sztálin-szobrot. Viszont a Sztálin-kultusz növekvő tendenciát mutat, hetente több ezren keresik fel. A múzeum üzletében rengeteg Sztálin-emléktárgy kerül eladásra.

Kis kitérővel eljutottunk Tkibuli bányavárosba is, hogy megszemléltük a németek által rendbe hozott hadifogoly-temetőt. Itteni lelkes kísérőnk Boris Gabriadze önkormányzati képviselő, Koba Giorgadze, a város főépítésze és Turziladze Tarijev temetőőr volt. Itt volt felállítva a hírhedt 518 sz. bányaláger 1., és 2.részleg tábora, ahol magyar rabok is szenet bányásztak, házakat, utakat, vízierőművet építettek. Georgia Tkibuli településén, a német állam támogatásával felújított német-magyar hadifogoly-temetőben (az agyonhajszolt rabok 1945-1949-ben a helyi szénbányában, az építkezéseken stb. robotoltak) lebonyolított megemlékezésen a magyarbarát grúzokkal együtt énekeltük a Suliko mélabús grúz dalocskát, megkönnyeztük halottainkat, hiába volt ez állítólag Sztálin Jóska , a vad grúz hóhér kedvenc nótája. Közismert, hogy közel egy millió függetlenségért küzdő grúz értelmiségi vált a kommunista diktatúra áldozatává. Ez a dal most a rabok temetőjében a magyar-grúz szolidaritás jelképévé vált. A helyi polgármesteri hivatal, az Salva Gabriedze alpolgármesterükkel az élén, őszinte barátsággal fogadta a történelmi zarándokút résztvevőit, aki szívesen engedélyezné egy magyar-német-grúz nyelvű emléktábla elhelyezését a város területén.

Kutaisziben is felszámolták a lágertemetőket, pedig sok ezer fogoly dolgozott és halt meg ebben a városban is. Különösen a Kolhida autógyár építésénél, amely most felszámolás, átalakítás alatt van.Itteni kísérőnk David Dishkariani, a Kutaiszi önkormányzat nemzetközi kapcsolatokért felelős főosztályvezető helyettese volt.

Az utolsó napon eljutottunk Magnetiti-Urekibe, ahol David Robakidze, Guria régió kormányzósága egyik helyi képviselője és Sota Tavberidze nyugdíjas idegenvezető úr közreműködésével felkerestük a Fekete-tenger melléki egykori lágerek, munkatáborok helyeit is. A kutatóút fáradalmait a Kutaiszihoz közeli, a fekete-tenger-parti Ureki-Magnetiti unikális strandján pihentük ki, amelynek homokburkolata természetes vasporral, illetve vasérc-szemcsékkel van vegyítve, csontjainkból egy-kettőre kiszívta a fáradságot. A közeli Kaukázusi hegyekből az évmilliók folyamán a vasport a közeli, tengerbe ömlő folyók hozták le. 1945-1947-ben a magyar hadifoglyok és internáltak mágnes darabok segítségével kézi erővel gyűjtötték össze a vasszemcséket, amelyet magas minőségi tartama miatt a kőolajiparban hasznosították. A norma szerint naponta több kiló vasércport gyűjtöttek össze, legnehezebb időszak a nyári hónapok voltak, 35-40 fokos melegben is dolgoztatták a rabokat, akik közül sokan kidőltek, őket a közeli polgári temető melletti külön parcellában hantolták el. Mivel a fejfák is eltűntek, egyik társunk nemzeti szalagot kötött a névtelen sírokra boruló faágakra. Nyugodjanak békében. Ma tízezrek keresik itt a gyógyulásukat, a grúzok nagyrabecsült nemzeti kincsei közzé sorolják.

Másnap szerencsésen hazautaztunk Kutaisziből Wizz Air-el Budapestre.

Összességében elmondhatjuk, hogy a Csecsenföldön, Azerbajdzsánban és Grúziában lebonyolított történelmi zarándokút jól sikerült. Kitűzött feladatainak maradéktalanul megvalósítottuk Ezeken a helyszíneken több egykori, második világháborús kényszermunkatábort, hadifogoly-temetőt azonosítottunk, dokumentáltunk, amelyek Magyarországról, illetve a Kárpát-medencéből (Erdély, Délvidék, Felvidék, Kárpátalja) “malenkij robotra” elhurcolt civilek, hadifoglyok itteni sorstörténetével, illetve egyéni sorsok tragédiájával kapcsolatosak. A kutatóutunk során összegyűjtött és részletesen is elemzett anyag méltó helyet kap készülő emlékkönyvünkben, amelynek a kiadását novemberre tervezem.

A pécsi Német Kör által, a GULÁG-GUPVI Emlékév jegyében szervezett történelmi zarándokutat október és november folyamán a Kárpát-medence térségében (a romániai Foksany, a lengyelföldi Sanok, a nyugat-ukrajnai Lemberg, Szatarij Szambor , Szolyva stb.) fejezzük be.

 

Dupka György,
a kutatócsoport szakmai tanácsadója

Könyvjelzőkhöz permalink.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.