Beszámoló a kaukázusi Történelmi Zarándokútról:

A KAUKÁZUSI TÉRSÉGBEN A MAGYAR RABOK NYOMÁBAN

Életképek Csecsenföldről, Azerbajdzsánból, Georgiából: 2016

   A pécsi Német Kör (elnök: Matkovits-Kretz Eleonóra) szervezésében sikeresen befejeződött a történelmi zarándokút.A GULAG Emlékbizottság támogatásával maradéktalanul megvalósított Csecsenföld,- Azerbajdzsán- és Georgia-programterv alapján – a 24 fős kutatócsoport a Budapest-Moszkva-Groznij-Moszkva-Baku-Tbiliszi-Kutaiszi-Budapest útvonalon a több mint 10 ezer kilométer távolságot repülőgéppel, autóbusszal és gyalogosan, nagyfokú elszántsággal, lelkesedéssel küzdötte le és tette meg. Közúton számos Kaukázus térségbeli városban, településen voltunk, ahol – a helyi lakosság jeles képviselőinek önzetlen segítségével – egykori munkatáborokat, elhanyagolt és megsemmisült rabtemetőket, felújított hadifogoly-temetőket kerestünk fel, közben megtekintettük az említett országok több évezredes történelmi nevezetességeit is, amelyek egyben az emberi civilizáció nemzetközileg védett értéktárában is méltó helyett foglal el.

Continue reading

Sajtó / Életképek – a kaukázusi Történelmi Zarándokútról

 Életképek Csecsenföldről, Azerbajdzsánból, Georgiából: 2016

 

  1. sz. felvétel: megemlékezés Groznijhoz tartozó Andrejevszki völgy ledózerolt lágertemetőjében.

01

Continue reading

Lágerjárat leírása

01

Lágerjárat utazó vagonkiállítás

„A Magyar Országgyűlés a 41/2012. (V. 25.) OGY határozatában 2015-ös, 2016-os évet a Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabok és kényszermunkások emlékévének nyilvánította.”

Continue reading

Albumok listája

Járeki megemlékezés /2017.05.06/ – Szerbia
A Szovjetunióba hurcoltak emlékévének záróprogramja Pécsett /2017.02.17-18./ Lágerjárat képek / 2016.február-2017.február/
Történelmi zarándokút – Felvidék /2016. november Történelmi zarándokút – Románia /2016. október/
Történelmi Zarándokút – Kaukázus /2016. augusztus/ Történelmi Zarándokút – Ural /2016/
Párizsi Malenkij robot kiállítás /2016.09/ Nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek – Szerbiai emlékút /2015/

Kiskassáért Német Egyesület – KÉPEK

A Szovjetunióba hurcoltak emlékévének bélyege és pecsétje:
Szovjetunióba hurcoltak emlékévének hivatalos bélyege és pecsétje