Cegléd TV Hír Frissítés

0321lagervonat

A kényszermunkára elhurcoltak emlékére nyílt különleges vagonkiállítás a ceglédi vasútállomáson. Az úgynevezett Lágerjárat azt mutatja be, milyen embertelen körülmények között kellett utazniuk és dolgozniuk a német származásúaknak,német nevűeknek, és a civil lakosságnak. Mai napig nincs pontos adat, hogy a második világháború végén hány ártatlan embert hurcoltak el. Az emlékkiállítás a vidéki városok közül elsőként Ceglédre érkezett.    

Egy G-típusú, korhű marhavagon áll még jövő hét szerdáig a ceglédi vasútállomáson. A Lágerjárat azt mutatja be, milyen körülmények között szállították a második világháború végén az ártatlan német ajkú és civil lakosságot szovjet kényszermunkára. A különleges kiállítás a történelem egyik legborzalmasabb időszakát eleveníti fel.

FÖLDI LÁSZLÓ, országgyűlési képviselő: Nem engedjük feledésbe merülni a kommunizmus bűneit, és erre emlékeztet a kormány is, amely 2015-ben meghirdette, majd 2017. február 25-ig meghosszabbította a Gulág-emlékévet.   

A Gulág emlékév kapcsán érkezett Ceglédre a Lágerjárat. A vagonban nincsenek tárgyi emlékek, relikviák. Tablók, képek, dokumentumfilmek segítik a múlt valóságának megélését. A Malenkíj robotról, a kényszermunkáról, a többmilliós ártatlan áldozatról hosszú évekig nem szabad volt beszélni. Ennek azonban vége-mondta Takáts László.

TAKÁTS LÁSZLÓ, polgármester: Az ilyen eseményekkel és kezdeményezésekkel osztozhatunk azoknak a fájdalmában, akiket érintett a történelem ezen vihara. Embereket tettek tönkre, családokat, baráti társaságokat szakítottak szét, akik támogatták és segítették a rendszert, amely nem épített csak rombolt.   

Hogy összesen hány embert hurcoltak el Ukrajnába, nincsenek pontos számok. Az azonban biztos, hogy Cegléd egyik meghatározó csomópontja volt az emberek összegyűjtésének.

REZNÁK ERZSÉBET, igazgató, Kossuth Lajos Múzeum: Ugyancsak itt, ezen az állomáson gyűjtötték össze a környékből érkező, a környékből összegyűjtött németeket vagy nem németeket, és ahogyan most is, ez a vagon itt áll a vágányon, ezek a szerelvények is innen indultak, sajnos nem tudjuk hányan.  

Nem csak Ceglédről, Ceglédbercelről is nagyon sokakat elhurcoltak Ukrajnába a második világháború végén-erről már a település polgármestere beszélt.

TÖRÖK JÓZSEF, polgármester, Ceglédbercel: Embertelen körülmények és megalázó helyzetben dolgoztak az emberek. Építettek azoknak, akik nem érdemelték meg. Azok építették, akik nem érdemelték meg, hogy ennek részesei legyenek.

Az utazó vagonkiállítást a Magyarországi németek Pécs-Baranyai Nemzetiségi Köre hozta létre. A vidéki városok közül először Cegléden mutatkozik be a különleges tárlat. A szervezők bíznak benne, hogy jónéhány iskola tart itt rendhagyó történelemórát, hiszen fontos, hogy a fiatalok még jobban megismerjék a történelem eme feketefoltját.

Forrás: CTV.hu

Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.